Az utóbbi időben többször hallottam magyar beszédet szerte a városban - buszokon, múzeumokban vagy egyszerűen csak az utcán, viszont igazán menő kinézetű, öltönyös magyarokkal még nem találkoztam. Legutóbb épp ma ebédidőben futottam össze valakivel, amikor a Leicester Square környékén sétáltam. Egyszercsak valaki motyogni kezdett a hátam mögött: "Na, itt az ebédidő, szerezzünk valami kaját!" Hm, ez biztos valami értelmiségi munkát végez, hisz a belváros közepén vagyunk, valószínűleg egy irodaházból szaladt ki - gondoltam magamban. Mivel magyarokkal nem ismerkedek, csak óvatosan sandítottam hátra, hogy közelebbről is megnézzem magamnak az illetőt - aki épp könyékig merült el a tér egyik csinos kis kukájában, valami ebéd után kutatva...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Bejegyzések
Én pár éve a (lutoni) reptéri buszon hazafelé hallgattam megrökönyödve a mögöttem ülő negyvenes-ötvenes békési jómunkásemberek élcelődését, akik, mint kiderült, mezőgazdasági munkákat végeznek.
VálaszTörlésIlyen foszlányokat csíptem el, hogy "-Józsi bátyám, nincs egy kis pálinkád?" "-Hát volt még reggel egy kis viszkim, de még a konyhaasztalnál bevertem."
:))))))))
Hiába, fontos, hogy jól induljon a nap!
VálaszTörlésHa ez nem lenne szomorú, azt mondanám komikus. Így marad a tragikomikus kifejezés...
VálaszTörlésKirály. Viszont egy jól szituált magyar a tápláléklánc csúcsán érezheti magát:)
VálaszTörlésMi magyarok eléggé rühelljük egymást, de ez pont így van jól. Szóval tarts ki szépen az elveid mellett, és ne vegyülj, ha pedig hozzád pofáznak, valami más nyelven koptasd le őket. És ahogy tanultad, ne lássák a zsebben domborodó svédasztalos szendvicseket, arról felismernek.
Kösz a tanácsot:)
VálaszTörlés