Negyvenkilencedik nap, Rasszizmus

Eddig úgy tapasztaltam, hogy az angolok nem rasszisták - pontosabban nem találkoztam semmilyen rasszizmusra utaló jellel. Olvasmányaimnak köszönhetően tudom, hogy néhány évvel ezelőtt - főleg vidéken - elég kemény tüntetések voltak a bevándorlók ellen, de itt Londonban nem éreztem azt, hogy bármelyik fehérnek bármi problémája lenne bárki nem fehérrel - mostanáig.

Nem írtam róla, de lecserélték a bejárati ajtónkat egy biztonsági típusra, de az új keret miatt lekerült a régi vasrács. A tulaj, aki egy 55 év körüli, nagyon konszolidált, ránézésre jó értelemben véve konzervatív, tökéletes BBC-s kiejtéssel beszélő hölgy, közölte velem, hogy szeretné valahogy visszaszereltetni az ajtóra, mert milyen kellemesen lehet nyáron, ha meleg van, úgy szellőztetni a lakást, hogy mégse tud bejönni senki. Amikor megemlítettem neki, hogy én ezt azóta nem tenném, mióta láttam az emeleten az egyik kisgyereket - semmilyen jelzőt nem tettem ide - a folyosó sarkában hugyozni, a kedves kis szikrák azonnal eltűntek szeméből:

"Ezek nem emberek, hanem egyenesen állatok" - köpködte a szavakat gyűlölettől telve...

Azért durva, hogy mennyire kevés elég ahhoz, hogy valakiről leolvadjon a kultúra máza...Asszem újra el kéne olvasnom a Legyek urát:)