2009. június 19., péntek

Negyvenkilencedik nap, Rasszizmus

Eddig úgy tapasztaltam, hogy az angolok nem rasszisták - pontosabban nem találkoztam semmilyen rasszizmusra utaló jellel. Olvasmányaimnak köszönhetően tudom, hogy néhány évvel ezelőtt - főleg vidéken - elég kemény tüntetések voltak a bevándorlók ellen, de itt Londonban nem éreztem azt, hogy bármelyik fehérnek bármi problémája lenne bárki nem fehérrel - mostanáig.

Nem írtam róla, de lecserélték a bejárati ajtónkat egy biztonsági típusra, de az új keret miatt lekerült a régi vasrács. A tulaj, aki egy 55 év körüli, nagyon konszolidált, ránézésre jó értelemben véve konzervatív, tökéletes BBC-s kiejtéssel beszélő hölgy, közölte velem, hogy szeretné valahogy visszaszereltetni az ajtóra, mert milyen kellemesen lehet nyáron, ha meleg van, úgy szellőztetni a lakást, hogy mégse tud bejönni senki. Amikor megemlítettem neki, hogy én ezt azóta nem tenném, mióta láttam az emeleten az egyik kisgyereket - semmilyen jelzőt nem tettem ide - a folyosó sarkában hugyozni, a kedves kis szikrák azonnal eltűntek szeméből:
"Ezek nem emberek, hanem egyenesen állatok" - köpködte a szavakat gyűlölettől telve...

Azért durva, hogy mennyire kevés elég ahhoz, hogy valakiről leolvadjon a kultúra máza...Asszem újra el kéne olvasnom a Legyek urát:)

5 megjegyzés:

  1. Ezek az angolok csak a felszínen játsszák a jófejet, igazából jól leszarnak minden bevándorlót és nulla érdeklődést tanusítanak irántuk. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek.

    VálaszTörlés
  2. Kérlek ne kommenteljetek névtelenként!!! Attól függően, hogy ki írta a megjegyzést, máshogy és máshogy reagálok - illetve reagálnék...

    VálaszTörlés
  3. Ezt értsük úgy, hogy nem mindenkivel vagy őszinte? :)

    VálaszTörlés
  4. Nem. Ezt értsd úgy, hogy más stílusban reagálok Kisnyúlnak, Apunak és neked.

    VálaszTörlés
  5. Teljesen igazad van. Aki nem regisztrált, legalább annyit írjon a megjegyzésbe, hogy fehér ember, semita, vagy feka. Egyébként meg vesszen a rasszizmus!

    VálaszTörlés