2009. június 16., kedd

Negyvenhatodik nap, Victoria & Albert Museum



A múzeum kívülről


Felnőtt belépőjegy: Ingyenes
Értékelés: 9/10
Ajánlott: A művészetek iránt érdeklődőknek

A Victoria & Albert Museum nevét meglepő módon Viktória királynőről (1819-1901, a viktoriánus kor névadója) és korán elhunyt férjéről, Albertről kapta. Ez a Viktória annak ellenére, hogy úgy nézett ki, mint egy SS-kiképzőtiszt, nagyon szerethette az ő kis Albertkáját, ugyanis emlékére teleépítette a várost mindenféle emlékművekkel, róla elnevezett színházakkal és egyéb középületekkel. Nem tudom,h ogy ehhez mennyi köze van, de Albert arcképével díszített kocsmából is legalább egy tucat van Londonban...


Albert Memorial a Kensington Gardens-ben


Mindezek közül a legnagyobb beruházás talán mégis a Victoria & Albert Museum létrehozása volt. Ide pár hete, önbizalommal telve mentem, amikor már magam mögött tudtam a British Museumot és a National Galleryt is, úgy éreztem, a nehezán túl vagyok, már nem érhetnek meglepetések a kiállítótér méretét illetően.


Hát értek. Folyamatosan az járt a fejemben: vazze, ezeknek az angolok milyen szorgolmasan kellett vásárolgatniuk (rabolgatniuk) a műkincseket, hogy ennyi sok múzeumot megtöltsenek vele! A múzeum hatalmas. Nagyon. Kincsei között Ca-szobroktól a Prada cipőn és a szamurájkardon át az első generációs Sony Walkmanig minden megtalálható - legalább 5-6 órás bolyongásra és teljes agyi lefáradásra számítson az, aki ide beteszi a lábát.


A múzeum belsőkertje reggel, nyitás után


Ca...(nem jut eszembe a neve:() Neptunusz szobra a bejárat közelében várja a betévedőket


Katana és Wakizashi szerelvényeikkel


Trón Indiából - bazi kényelmetlen lehetett az uralkodónak...


Egy szépséges ruha a XX. század divatja kiállításról


A kávézó - nem rossz, mi?


Prada cipő


Mű a plafonon


Felüdülést jelentettek azok a részek, ahol a saját kezeddel fogdoshattál meg vagy próbálhattál ki valamit - itt épp egy középkori lovagi kesztyűben feszítek...


...itt meg valamit szőhettem volna, ha lett volna kedvem


Klasszikusok:)


Sony Walkman - figyeljétek a görkorisok rövidnaciját, csúcs:)


Zseniális dizájnbútorok - nekem is kell ilyen (meg egy háromszor ekkora lakás, hogy elférjenek:()!


Az első generációs Nike Air - nem úgy néz ki, mint egy olcsó kínai Noke márkájú hamisítvány?


A csodálatos elsőgenerációs Wartburg egy korabeli reklámja


Ismét én egy 19. századi köpenyben - tiszta Sherlock Holmes vagyok, nem?!


Amin teljesen kiakadtam: a 19. században az volt a divat, hogy gipszből megcsinálták csomó műalkotás mását, így két részletben Traianus oszlopát is - hiába, akkor még nem volt internet, hogy a nép ott nézegethesse ezeket...


Az Athéni iskola remake


Múzeumkert délután, a látogatók által belakva - otthon is ilyen kerteket akarok!

6 megjegyzés:

  1. az a Neptunusz szobor nagyon ott van.
    előttem van, hogy az egyik nyári palótám előcsarnokában ott figyeli a márványalakzat, ahogy fogadom a női svéd bikiniválogatottat.
    Vagy az is jó, ha kültéren van, és ez elött parkol a méregzöld Aston Martin DB9-esem.
    Hogy is van a mondás? Ne álmodd az életed, éld az álmaidat.

    VálaszTörlés
  2. Megelégednél egy Aston Martinnal??? Abból itt annyi van, mint a nyü..

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó! és a British Museum és a többi patinás után pszichés pluszt jelent az, hogy ennek a múzeumnak a kiállítási tárgyait nem kellett 100%-ban összelopkodni, elég volt megvenni a 80-as években. Viszont ez a bizarr is benne, valahogy minden kiállításban az emberi történelem egészét próbálják megtestesíteni, és közben elég lazán keverik a régi lopott ritkaságot a tegnapelőtt vásárolt, közkedvelt tömegcuccal. Vagy ez a kultúrtörténet maga? Ide jutottunk?

    VálaszTörlés
  4. Félreértések elkerülése végett a kiállított tárgyak 90%-át itt is az összelopkodott cuccok tették ki, csak én már annyira telítődtem velük, hogy inkább a popkultúra maradványait próbáltam megörökíteni. Egyébként ez a teljességre törekvés tényleg sok helyen érezhető...

    VálaszTörlés
  5. Te beszélsz? Ha te lennél Viktória királynő, a Margitszigetet megint Nyulak szigetének hívnák, Kispest új neve Kisnyúl, és a Télapó helyett nyulak vinnék az ajándékokat Mikuláskor is.
    (én vagyok, a Fruzsi gépéről. amienk bekrepált)

    VálaszTörlés
  6. Attól még nem kéne névtelenül kommentelned...

    Na és, baj az, hogy szeretem a Nyuszit?

    VálaszTörlés