Tizenötödik nap, National Gallery

A galéria a Trafalgar térről nézve

Felnőtt belépőjegy: Ingyenes

Értékelés: 9/10

Ajánlott: Mindenkinek, aki már látott életében legalább egy olyan festményt, ami tetszett neki

Ma belevágtam. Összeszedtem minden bátorságom és elindultam felderíteni London egyik legidőigényesebb látványosságát, a Nemzeti Galériát, azaz a National Galleryt. Többezer festmény található itt az ezerkétszázas évek közepétől a huszadik század elejéig bezárólag. Mivel itt mindig volt pénz kultúrára - vagy egyszerűen csak volt idejük összelopkodni mindent, mint a franciáknak, ld. Louvre - a galéria gyűjteménye egyszerűen fenomenális. Az említett korszakból nehéz olyan igazán híres festőt említeni, akinek ne lógna legalább egy festménye valamelyik falon...

A sok csoda közül az alábbi képek tetszettek a legjobban:

Hans Holbein képét ha jobb szélről nézed, helyreáll az alul-középen látható tárgy perspektívája, és világosan látható lesz, hogy az egy koponya. Sajnos ez így nem jön le, de zseniális a drapéria textúrája - jobb, mint egy fénykép!

Jan Van Eyck Arnolfini házaspár című képéből az ufófejű kereskedő és a tükörben tükröződő pár - az egyikak talán maga a festő - fogott meg a legjobban. Brrr, ennek a mondatnak tiszta olvasónapló-íze van...

Avercamp a németalföldi festőiskolában nevelkedett, ahol tipikusak ezek a rettentő sok apró alakot felvomultató képek. Ebből a stílusból még Pieter Brueghel munkáit érdemes megnézni.

Paolo Veronese képe nagyon vicces. A címe ugyanis Darius és családja Nagy Sándor előtt - azaz a téma akkor már közel kétezer éves, egyéb ismeretek híján azonban mégis korabeli ruhákba öltözteti képe szereplőit a reneszánsz festő.

Ha nem tudtátok volna, Turnernek ezt a képét választották a legjobb brit festménynek. Épp azt a jelenetet ábrázolja, amikor a forgalomból kivont Temeraire csatahajót utódja, egy gőzös a lenyugvó nap fényében elvontatja végső nyughelyére.

Henri Rousseau úgy festette ezt a dzsungelbéli jelenetet, hogy maga sosem járt ott, tudását könyvekből szerezte. Ahhoz képest egész jó lett:)

Seurat fürdőzői csodálatos példája a pointillizmusnak - fölösleges magyarázni, imádom!

Renoir esernyőinek - illetve az előtérben levő kis - és nagylánynak - a varázsa csak élőben jön át, de azért bevágom ide, irigykedjetek csak, hogy ezt is láttam :)

A XXI. században a fotóipar eddig elsősorban a megapixelháborúról szólt - legyen minél nagyobb a felbontás, az a tuti. Érdekes, hogy egy évszázaddal korábban pont fordított volt a trend: a nagyon élethű, már-már fényképszerű ábrázolások helyett ilyen "alacsony felbontású" képeket kezdtek csinálni...és mennyivel jobban nézett ki!

Vajon feltétlen őrültnek kell lennie valakinek ahhoz, hogy ilyen zseniálisat alkosson?