2009. július 20., hétfő

Nyolcvanegyedik nap, Biciklizz a fővárosban


London a világ egyik leginkább biciklisbarát fővárosává kíván válni. Minek köszönhető ez? Elsősorban a bicajbolond főpolgármesternek, Boris Johnson-nak, de annak is, hogy sokan felismerték, ezt a várost nem lehet, nem szabad, nem érdemes még több autóval terhelni. Budapesten is sokszor így van, de Londonban állandó jelleggel igaz, hogy a leggyorsabb közlekedési eszköz a kerékpár.

Hogy miért? Az autók állandóan dugóban állnak, a buszok szolidarítanak velük, a metró pedig ugyan viszonylag gyors, de a belvárosi sűrű megállóhálózat és a hosszú lejutás-feljutás miatt egészen nagy távolságoktól eltekintve még mindig lassabb, mint a bicikli.

Józan ésszel felmérve a helyzetet nem meglepő tehát, hogy Londonban egyre aktívabban kampányolnak a biciklizés mellett. Kb. egy hónapja például a Regent Park-ban volt egy nagy, a kerékpáros közlekedést népszerűsíteni hivatott rendezvény, amin például pólót és egyéb kis bicajos cuccokat nyertünk Kisnyúllal. Most viszont egy olyan kezdeményezéssel találkoztam, ami igazán meglepett: a londoni közlekedési társaság (TFL), azaz a helyi békávé, a Transport for London oldalán népszerűsítik a kerékpározást. De még hogy! Szemezgettem néhányat az ott fellelhető témák és információk közül:
- A megépíteni tervezett bicajos-autópályák (!)
- A 2010-ben bevezetendő, egész városra kiterjedő bicajbérlési rendszer
- A TFL saját online bicajos ruházati boltja
- Nyereményjáték 6, egyenként 400 font (kb. 126 000 forint) értékű bicikliért
- Videók
- Ingyenes kerékpáros-oktatás
- Ingyenes bicajos térképek
- Bicajos útmutatók
- Biztonságos parkolás
- A kerékpár karbantartása


Azt hiszem így néz ki az, amikor egy város valóban komolyan veszi azt, hogy bicajosbaráttá válik...

2 megjegyzés:

  1. ez is egy különbség a két város és békávéik között, amik különböző okokból, de érzik a vesztüket. Csak míg a londoni befektet az alternatív módszerekbe, a budapesti árat emel, és vígan rohad lefelé.

    VálaszTörlés