Kilencvenharmadik nap, Itt a vége...

Hát eljött ez is. Nagyon hamar, sokkal hamarabb mint gondoltam volna. A mai az utolsó teljes, Londonban töltött napom. Tudom, hogy egy csomó jó dolog (is) vár rám otthon, mégis szomorú vagyok, mert érzem, hogy valami elmúlt, lezárult életem egy szakasza.

Az, amiért eredetileg jöttem, nem úgy sikerült, ahogy eredetileg képzeltem. Sokat láttam, de közel sem volt alkalmam annyit tanulni, mint amennyit lehetett volna. Az ösztöndíj következő győztesének csak azt tudom tanácsolni, hogy ne engedje, hogy kihagyják a szervezésből, ne bízzon senki másban, csak magában.

Tegnap jártam utoljára a Castle-ban. Búcsúzásképp meg akartam mászni életem első V5-ös nehézségű útját, de esélyem sem volt, mert épp akkor cseréltek le egy falszakaszt, így a számos vadiúj út elcsábított, így helyette végül két friss V4-et hódítottam meg. Hülyén hangzik, de szinte belefacsarodott a szívem, amikor belegondoltam, hogy ezeknek a többségét én már nem mászhatom ki...

Holnap hazarepülök, ugyanúgy otthagyom ezt az országot, mint 6 éve Belgiumot. Akkor is nagyon jól éreztem magam, 24 évesen úgy éreztem, hogy életem legjobb fél éve állt mögöttem, mégsem fordult meg a fejemben egy pillanatra sem, hogy kint kéne maradni, nem otthon kéne élni. Az erről alkotott véleményem azóta alapjaiban megváltozott...Furcsa lesz. HAZA megyek, de valahogy mégis úgy érzem, hogy a szívem egy egészen pici darabkáját mégis itt hagyom valahol.

A mai program Duxford, az Imperial War Museum légibázisát tekintem meg, ahol többek között a világ egyik leggyorsabb - és szerintem leggyönyörűbb -, a szolgálatból közel 20 éve kivont felderítőgépe vár rám, az SR-71 Blackbird, azaz a Feketerigó.

Szolgálatban

Zseniálisan gonosz kinézete van, Darth Vader is ilyet használna!

Csak hogy ti is átérezzétek kicsit a gép nagyszerűségét, beidézek pár mondatot a Wikipédia vonatkozó fejezetéből:

Amikor az SR–71-et először nyugdíjazták 1990-ben, akkor az egyik a kaliforniai Palmdale légibázisról a Smithsonian múzeum légi- és űrközlekedési múzeumába repült Washingtonba, és ezzel egy új sebességi rekordot állított fel Amerikai keleti és nyugati partjai között. 3418 km/h-s átlagsebességgel az egész út csupán 68 percig tartott.

A repülőgép annyira magasan és olyan messzire repült, hogy ha a pilóta azt vette észre, hogy egy légvédelmi rakétát lőttek ki rá, akkor az erre a helyzetre vonatkozó általános parancs szerint csak "gyorsítania" kellett. Szolgálati ideje alatt egyetlenegy SR–71-est sem lőttek le.